brusszel


Megérkezett a Varga-csomag

Figyelő Online
2013.05.10  11:24   
mail
nyomtatás
A kormány 92,9 milliárd forintot zárol a költségvetésben annak érdekében, hogy Magyarország kilenc év után kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón.
Úgy tudjuk, amennyiben a 92,9 milliárdos zárolás nem elegendő, az egyszeri fejlesztések finanszírozását felfüggesztik (stadionépítések, Kossuth tér átépítése). Bár Varga Mihály szerint a zárolásnak és a fejlesztések felfüggesztésének elegendőnek kell lennie, 2014-ben több mint 150 milliárdos megtakarításról van szó.

Varga Mihály kifejtette, a kormány több, már folyamatban lévő beruházást felfüggeszt vagy azokhoz más jellegű finanszírozási formát keres; a lépés érinti például a stadionépítéseket, valamint a Parlament és környékének megújítását. Az Európai Bizottság nem számol a közszférában nominálisan stagnáló fizetésekkel, a hatékonyabb adóbeszedés hatásával, és azzal sem, hogy az önkormányzati szférában tavaly többlet alakult ki - mondta Varga Mihály azzal kapcsolatban, hogy miből adódik a különbség a kormány és Brüsszel államháztartási előrejelzései között.

De emelett a magyar kormány további egyensúlyjavító intézkedésekről gondolkodhat - ez például a tranzakciós illeték vagy az energiaágazatot érintő adó újragondolását jelentheti. A kormány 2013-ra az irányítása alá tartozó költségvetési fejezetek folyó kiadásainál a GDP 0,3 százalékának megfelelő zárolást rendel el, aminek az Európai Bizottság számításai szerint is 0,3 százalékponttal kell csökkentenie az eddigi hiányprognózist.

A zárolásra vonatkozó döntést a kormány meghozta, az erről szóló kormányhatározat május 13-án kihirdetésre kerül a Magyar Közlönyben - tette közzé a kabinet pénteken a kormany.hu-n. Amennyiben ezt az Európai Bizottság elégtelen lépésnek minősítené, akkor a kormány csak akkor folytatja a GDP 0,2 százalékának megfelelő kiadással járó idei kormányzati beruházásokat, ha azok csak és kizárólag az esetlegesen az állami vagyon értékesítéséből származó egyszeri bevétellel ellentételezve valósulnak meg.

Ha mindez továbbra sem bizonyulna elegendőnek, akkor a kormány készen áll az adók - a pénzügyi szervezetek különadója, az energiaellátók jövedelemadója, illetve a pénzügyi tranzakciós illeték - kulcsainak megemelésével biztosítani a bizottság által elvárt egyensúlyjavulást. 2014-re is jelentős eltérés van a magyar gazdaság növekedésének megítélése tekintetében a kormány és az Európai Bizottság előrejelzése között. A kormány 1,9 százalékra, az Európai Bizottság 1,4 százalékra várja a GDP növekedésének mértékét.



Amennyiben a makrogazdasági körülmények alakulása azt szükségessé teszi, akkor a 2013. év vonatkozásában meghozott zárolások beépülnek a 2014. évi költségvetés tervezési bázisába. Ha a hiánycél teljesítése szükségessé teszi, a kormány a 2014. évben a költségvetés folyó bevételeiből nem költ egyedi nagyberuházásokra, azokat csak az állami vagyon hasznosításából származó bevételből finanszírozza. Végül ezen esztendő vonatkozásában is érvényes azon kitétel, mely szerint amennyiben mindezt az Európai Bizottság nem tartja elegendőnek a hiány biztonságosan 3 százalék alatt tartásához, akkor a kormány készen áll a pénzügyi szervezetek különadója, az energiaellátók jövedelemadója, illetve a pénzügyi tranzakciós illeték növelésén keresztül elérni e szintet.

A magyar kormány reményét fejezi ki, hogy az elmúlt évek negatív tapasztalatai, az egymáshoz közeledő előrejelzések és a most meghozott döntések együtt elegendőek ahhoz, hogy a túlzottdeficit-eljárást az Európai Bizottság javaslatára az Európai Tanács idén nyáron megszüntesse Magyarország ellen - olvasható a kormany.hu-n.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.